Az ellenálláshőmérők osztályozása és alkalmazásai

I. Fejlődéstörténet

Az ellenálláshőmérők (általános nevén RTD-k) mérik a hőmérsékletet azon az elven, hogy egy anyag elektromos ellenállása a hőmérséklettel változik. Az ellenállás az anyag alapvető fizikai tulajdonsága. Elméletileg bármilyen anyag felhasználható ellenálláshőmérők gyártására. Mindazonáltal a platinát a legideálisabb anyagnak tekintik a KTF-gyártáshoz rendkívül stabil fizikai és kémiai tulajdonságai miatt. A platina ellenállásos hőmérők (PRT-k) kivételes mérési ismételhetőséget mutatnak (10⁻⁴ K-ig), minden más típusú hőmérőt felülmúlva. Emiatt az 1990-es Nemzetközi Hőmérséklet Skála (ITS-90) a platina ellenállású hőmérőket a négy szabványos hőmérő műszer egyikeként sorolja fel.

II. Az ellenálláshőmérők osztályozása

A platina ellenállásos hőmérőket az elemek anyagának érzékelése alapján osztályozzák üveg-kapszulázott elemekre, csillám-támasztott elemekre, kerámiaelemekre, vastag-filmelemekre, vékony-filmelemekre stb. A termék felépítése szerint ipari platina ellenálláshőmérőkre (más néven ipari platina-ellenállási hőmérőkre (más néven összeszerelt platina{{5}) osztják fém-burkolatú platina RTD-k. A Pt10 és Pt25 RTD-ket főként szabványos platina ellenálláshőmérők gyártására használják. Viszonylag vastag platina huzalokkal feltekerve 650 fok feletti hőmérsékleten is működnek. A Pt100 a domináns típus az ipari hőmérsékletméréseknél. A huzal-tekercses Pt100 elemek 650 fok alatti alkalmazásokhoz alkalmasak. A költségek csökkentése érdekében a vékony{19}filmes Pt100 elemeket ma már széles körben alkalmazzák 500 fok alatti hőmérsékletméréseknél. A Pt500, Pt800 és Pt1000 az elmúlt években kifejlesztett vékony{26}}film platina ellenálláselemek, elsősorban 500 fok alatti polgári alkalmazásokban, például hőmérők hőmérséklet-érzékelőiben.